Loading...
Rólam 2018-08-20T13:18:24+00:00

Ki vagyok én?

Gál Kristóf vagyok, 2005 óta vállalkozó. Ekkor alapítottam a Klikkmarketinget, amit azóta is vezetek. Ennek a 11 fős, 100+ millió forintos árbevételű cégnek az irányítását heti 15-20 órában kényelmesen és jókedvűen el tudom látni – ezért is tudok mellette a vállalkozófejlesztéssel is foglalkozni.

Mivel foglalkozom?

A Klikkmarketing vezetése mellett 2016-ban döntöttem úgy, hogy a Klikkmarketing “hatáskörén” túl is segíteni fogok a magyar vállalkozóknak abban, amivel szinte egész életemben foglalkoztam, vagyis amire mindig törekedtem: a profi, sikeres, de egyben kényelmes és jókedvű vállalkozásban.

Miből élek?

Ezt csak azért tartom fontosnak, hogy lásd: NEM abból élek, hogy a sikeres vállalkozás “titkait” próbálom másokra sózni. Nem függök ettől egyáltalán. Én a 10+ éve működő vállalkozásomból élek. A vállalkozófejlesztés (így ez a honlap is) egyfajta hobbi, vagy még inkább küldetéstudat.

2017 nyarán jelent meg a Vállalkozóból >> Vállalkozás című könyvem, aminek segítségével már több mint 1000 magyar vállalkozónak mutattam meg azt, hogy a vállalkozás senkinek nem könnyű, de igenis lehetséges ma Magyarországon becsületesen, etikusan, mégis sikeresen, s közben jól érezve magunkat vállalkozni. A könyv hangoskönyv verzióban is elérhető (a saját felolvasásomban), és mindenképp ajánlom a beszerzését, ha felkeltettem az érdeklődésedet.

Megnézem a könyvet

Biros Leventével, a 3 milliárdos forgalmú Online Márkaboltok webshop tulajdonosával

Wolf Gáborral, a Marketing Commando alapítójával, akit szerintem nem kell bemutatni

Gerendai Károllyal, a Sziget, a Costes étterem és számos ismert hazai vállalkozás alapítójával

Egész oldalas nyomtatott cikk a Klikkmarketinges kalandjaimról a Figyelőben, még 2015-ből

Zajdó Csabával, a debreceni Innonic (Shoprenter, Optimonk, Webshop Experts, stb.) alapítójával

Nusival (a feleségemmel) a győri Sri Chinmoy maraton 8 km-es távjának befutója után

Éppen a 30 napos vállalkozófejlesztős videó sorozat részeit vesszük fel egy budapesti szállodában

Éppen a Budapesti Innovatív Gimnáziumban tartok előadást a vállalkozói életről

A “GK marketing team”, azaz a háttércsapat, akik mögöttem állnak

Paintballozás, azaz közös program a Klikkmarketing munkatársakkal

Először a kezemben a Vállalkozóból >> Vállalkozás című könyvem

A Forbes és a Telekom közös rendezvényén adtam elő

0
Youtube követő
0
feliratkozó
0
Facebook követő
0
eladott könyv

NÉPSZERŰ CIKKEK, VIDEÓK, HANGANYAGOK

Nyolc komoly vállalkozói kihívás

Ebben a 20 perces videóban nyolc olyan vállalkozói kihívásra reagálok, amit az olvasóim tettek fel a Facebook oldalamon.

Az ideális munkatársak megtalálása

Ebben a pár perces videóban egy minden vállalkozó számára fontos témáról, az ideális munkatárs megtalálásáról beszélek.

Rendhagyó beszélgetés Wolf Gáborral

Ebben a hanganyagban (MP3 verzióhoz link a Youtube oldalon) Wolf Gáborral beszélgetek, de nem marketingről!

Ezt tervezd meg vállalkozóként először, ne a bevételedet (és ne is a költségeidet)

2018.02.20.|

Ezt tervezd meg vállalkozóként először, ne a bevételeidet (és ne is a költségeidet) Azért lettél vállalkozó, hogy szabad legyél. A vállalkozók két legfőbb szabadsága az idő és a pénz szabadsága. Azt tervezd meg először, hogy hogyan akarsz élni: [...]

Ezért nem éri meg neked az online hirdetés (nem a beállítások miatt)

2018.02.14.|

Ezért nem éri meg neked az online hirdetés (nem a beállítások miatt) Nagyon sok vállalkozó küzd azzal, hogy akárhogyan állítgatja az AdWords és Facebook hirdetéseket (akár profi partner segítségével), egyszerűen nem tudja finanszírozni a hirdetést. A megoldás ilyenkor [...]

Csatlakozz a többi ambiciózus vállalkozóhoz,
akik mind ugyanazt akarják: valódi vállalkozást!

Regisztrálj MOST, hogy mindenről időben értesülj!

Ugrás a regisztrációhoz