Ezt tervezd meg vállalkozóként először, ne a bevételeidet (és ne is a költségeidet)

Azért lettél vállalkozó, hogy szabad legyél. A vállalkozók két legfőbb szabadsága az idő és a pénz szabadsága. Azt tervezd meg először, hogy hogyan akarsz élni: mennyi és milyen szabadidőt, és mekkora jövedelmet akarsz. Minden más csak ezután jöhet!

A Klikkmarketing nevű vállalkozásom nettó éves árbevétele 2015-ben már 100 millió Ft felett volt, több mint 10 munkatárssal, kb. 200 ügyféllel – talán nem túlzok olyan nagyot, ha azt mondom, hogy sokan csak álmodnak egy ilyen vállalkozásról. Csakhogy! Az ekkor már 10 éves vállalkozói karrierem során (hiszen 2005-ben alapítottam a céget) soha nem volt valódi szempont számomra az, hogy én vállalkozóként hogyan és milyen életet élek.

Mindig az volt a szemem előtt, hogy növekedni kell, fejlődni kell, megint több a bevételünk, megint többen vagyunk, megint több ügyfelünk van – hát akkor a világon minden rendben van, nem igaz? Nem.

Ma már tudom, hogy a bevétel, létszám, vevőszám trió egyike sem igazán lényeges, ha én (a vállalkozó) közben nem úgy élek, ahogy élni akarok. Fel sem tűnt, hogy szinte mindent alárendeltem a vállalkozásnak, majdhogynem én voltam a vállalkozásért, és nem fordítva. Feltettem három egyszerű kérdést magamnak 2016-ban, amikor – mondjuk úgy – tele lett a hócipőm:

  1. Több a pénzem, mint amikor kb. tized ekkora volt a vállalkozás? (4-5 éve)
  2. Több a szabadidőm?
  3. Jobban érzem magam?

Amikor egyik kérdésre sem tudtam igennel válaszolni, akkor tudtam, hogy radikális változtatásra van szükség, két igen egyszerű okból:

  1. Magának a vállalkozásnak a túlélése sem biztos ezeken az alapokon hosszabb távon.
  2. Ráadásul nem is vagyok hajlandó így tovább csinálni.

Ezen a ponton kezdtem el az Excel táblákban való bevételtervek bűvölése helyett két egyszerű tényező mentén tervezni. Mennyit akarok keresni és mennyit akarok dolgozni.

Te miért lettél vállalkozó?

Bevallom, én eleinte (sőt, sok évig) egyáltalán nem gondolkoztam ezen, csak tettem a dolgom. Ha vállalkozó karakter vagy, akkor egész sokáig el lehet azzal lenni, hogy “király, hogy nincs főnök” vagy “a magam ura vagyok” és hasonlók. Viszont csak idő kérdése, hogy mikor kezdesz el egyre többet gondolkozni azon, hogy mi a fenét is akarsz ettől az egésztől? Ha jól megy a biznisz, akkor azért, ha rosszul, akkor azért.

Különösebb gondolkodás és “élettervezés” nélkül, akár tudat alatt, de  a vállalkozói léttel járó két legfontosabb előnyt szinte biztosan belevetted a számításaidba: több pénz és több idő. Az elején viszonylag könnyen úgy érezheted, hogy jó váltást csináltál (az alkalmazotti léthez képest), mert egész kevés elég a “boldogsághoz”. Lehet, hogy igazából nem keresel többet, és akár többet is melózol, csak nem tűnik fel, mert ott van ugye a nagy szabadság. Ez rendben is van – ideig-óráig, ha nem ragadsz bele ebbe az állapotba. A probléma az, hogy nagyon sokan beleragadunk, és természetesen én is így tettem.

Ne csapd be magad! Ha se sok pénzed nincs, se sok időd, akkor minek csinálod?

Persze-persze, nem a pénzért csináljuk, és ez nem munka, ezért nem akarunk túl keveset sem dolgozni. De ne is essünk át a ló másik oldalára! 2016-ra azt vettem észre, hogy

nem is “keresek” lényegesen jobban, mintha lenne egy nagyon jó állásom, és nemhogy időm nincs több, de mintha folyton csak dolgoznék.

Azt látom, hogy rengeteg vállalkozó fut ugyanebben a mókuskerékben: a fene nagy szabadságból igazából majdnem rabszolgaság lett, ahonnan nincs kiszállás. Egy nem tetsző állásból viszonylag könnyen ki lehet szállni, de egy saját vállalkozásból sokkal nehezebb. Egyrészt érzelmileg is kötődsz hozzá, másrészt lehet, hogy már családok léte függ tőled – ha vannak munkatársaid.

Így jutottam el odáig, hogy egy döntési ponton (2016-ban) azt mondtam magamnak:

ha nem tudok stabilan X jövedelemhez jutni havonta, miközben legfeljebb Y órát dolgozom hetente, akkor nem csinálom tovább.

Vagy inkább úgy gondolkoztam: ezt akarom elérni záros határidőn belül. Viszont, ha ez nem lehetséges, akkor kiszállok. Igazából tudtam, egy szemernyi kétség nem volt bennem, hogy ez lehetséges – de teljes elszántsággal eldöntöttem, hogy ha nem vagyok erre képes, akkor abbahagyom. Egy ilyen döntést javaslok neked is, különben egy egész életen át tartó “majd jövőre jobb lesz” ciklusba kerülsz.

Ha nem tudod, hogy mit akarsz elérni, honnan tudod, hogy mit kell csinálni?

Van a régi-régi mondás: “Annak a vitorláshajó kapitánynak, aki nem tudja, merre tart, egyik szélirány sem kedvező.”

Honnan tudnád, hogy mekkora bevételre van szükséged, és ahhoz mekkora költségszint fér bele, ha nem tudod, hogy mennyi jövedelmet akarsz kivenni?

Honnan tudod eldönteni egy új feladatról (amit épp magadra “vennél”), hogy az közelebb visz-e a célodhoz, ha nem tudod, hogy mi a célod?

Például egyre kevesebbet akarsz dolgozni, de egyre nagyobb munkaidő igényű dolgokat csinálsz? Egy új üzletág nyitása hozna némi plusz pénzt, de elvinné heti 10 órádat pluszban – most akkor ez jó irány vagy sem?

Vigyázat! Egyáltalán nem azt mondom, hogy egy vállalkozás bizonyos szakaszaiban (tipikusan az indulásnál) nincs szükség arra, hogy akár erőn felül sokat dolgozz. Vagy hogy kicsit meghúzd a nadrágszíjat a jövedelem terén. Nem azt mondom, hogy az első évedben kell heti 5 órányi munkával 2 millió forintot keresni. De!

Mindenképp tűzz ki valami olyan célt, hogy például kezdetben belefér a heti 60 óra munka havi 100 ezer Ft jövedelem mellett (mert vannak tartalékaid is), de három év alatt ezt heti 30 óra munkára és havi 500 ezer Ft jövedelemre javítod.

Ha nincs ilyen határozott célod, akkor nagyon könnyen tévútra kerülsz – akárcsak én.

Lehetséges egyáltalán olyan önműködő vállalkozást építeni, ami jó értelemben véve kiszolgál engem?

Nekem közel 2 évre volt szükségem ahhoz, hogy a meglévő keretek között (100+ milliós bevétel, 10+ munkatárs, 100+ ügyfél) úgy alakítsam át a vállalkozásom és az életem, hogy közben mindennek működnie kell (mintha egy légcsavaros repülőgépet a levegőben kellene átalakítani sugárhajtásúvá), de már az indulási pontnál van egy jó bevételünk és van néhány olyan munkatársam, akire tudok számítani az átalakítások után is.

Én ezeket léptem meg ahhoz, hogy elérjem a célként kitűzött életet:

  • A szervezet optimalizálása. A létszámot 30-40%-kal leépítettük (volt ebben elbocsájtás is, és felmondott munkatárs “nem pótlása” is). Mindezt úgy csináltuk meg, hogy nagyjából stagnált (de inkább nőtt) a bevételünk!
  • Az ügyfélkör optimalizálása. Az ügyfélszámot kb. 50%-kal csökkentettük, ezzel párhuzamosan közel dupláztuk az árainkat.
  • Saját irodám felszámolása. Nincs már saját irodám az irodánkban, mert nincs semmi olyan dolog, amit én ott csinálni akarnék. Ha bent vagyok, akkor konzultálok, meetingelek, beszélgetek, mentorálok – valamelyik tárgyalónkban.
  • Heti 20 órás munkaidő limit bevezetése magamra nézve. Meg kell tudnom oldani ennyi időben az első számú vezetői feladatokat, különben nem jól csinálok valamit.
  • Az operatív feladatokból való teljes kiszállás. Nincs semmi olyan lényeges dolog, ami a vállalkozás napi működéséhez szükséges, és én kellek hozzá. Ha lenne, nem lenne elég a heti 20 óra. Mindent a munkatársaim intéznek, én pedig az ő munkájukat támogatom, és igyekszem segíteni a fejlődésüket. Ez az én dolgom jelenleg.

Nagyon-nagyon-nagyon fontos leszögezni, hogy ez az én céljaim, az én elképzelt életem, és az én vállalkozásom. Talán neked teljesen mások a céljaid. Nem az a lényeg, hogy most akkor neked is heti 20 órát kell dolgoznod, vagy neked is le kell építened a szervezeted. Ezek teljesen egyedi dolgok. De szükséges ezeken gondolkoznod, hogy

legalább esélyed legyen arra, hogy valamikor olyan életed legyen, amilyet igazán akarsz.

Ez talán durván hangzik, de igaz: ha nem gondolkozol ezeken és nem tervezed meg az életed, akkor ESÉLYED SINCS arra, hogy elégedett legyél az életeddel – majd egyszer, valamikor.

Mit kell tenned most?

Van egy japán kifejezés: satori. Ez hirtelen megvilágosodást jelent. Olyan pillanat, amikor tényleg csak egy pillanat, egy villanásnyi idő elég ahhoz, hogy érezd: valami végleg megváltozott. Például most könnyedén ilyen satori pillanat lehet számodra az, hogy ezt a “mennyit akarok keresni” és a “mennyi szabadidőt akarok” kérdéseken eddig soha nem gondolkoztál el, de ezután el fogsz – és a gondolkodásodba beépül valami alapvetően új. És ez olyan erős impulzus lehet, ami tényleg megváltoztatja az életed. Ehhez elég egy szempillantás.

De nem fog egy szempillantás alatt ténylegesen megváltozni a mindennapi valóságod. Ugyanúgy nem keresel eleget, ugyanúgy nincs elég szabadidőd. Belül viszont már átalakultál, csak még nem tudod követni ezt az átalakulást “kívül”.

Elég, ha most megteszed a következőt. Tűzd ki magadnak valamilyen határidővel (pl. következő év június 1-től), hogy

  1. mekkora jövedelmet akarsz havi szinten,
  2. mennyi és milyen szabadidőt akarsz heti szinten.

Három fontos szempont van itt: az egyik, hogy

adj magadnak megfelelő mennyiségű időt a cél eléréséhez!

Nincs miért kapkodni, nincs mire türelmetlennek lenni. Talán évek óta csinálsz valamit rosszul, ezért nem tudod pár hét alatt teljesen megváltoztatni sem a gondolkodásodat, sem a vállalkozásodat, sem az életedet.

A másik, hogy

legyen konkrét a cél, különben el lehet mismásolni az egészet!

És végül, de nem utolsó sorban (szerintem ez a legfontosabb),

azonnal kezdj el a cél irányába menni. Már a mai napi teendőidet is a célok és a határidő fényében kezdd el kitalálni és elvégezni!

Ha így teszel, akkor csak idő kérdése, hogy te is olyan szabad vállalkozói életet élj, amilyet csak akarsz! Ha tetszett ez az írásom, akkor a Vállalkozóból >> Vállalkozás című könyvemet imádni fogod! Elérhető nyomtatott és audió verzióban, és ehhez az íráshoz hasonló stílusban, valódi vállalkozói tapasztalatokról írok (illetve beszélek) benne.

Kérdésed van? Hozzászólnál? Irány a Facebook!

Ebben a videómban egy kis átfedéssel ugyan, de még többet beszélek a vállalkozói tervezésről:

Van még 14 ilyen videóm (mindenféle “vállalkozós” témában: marketing, pénzügy, munkatársak, stb.), amiket sorban megkaphatsz, ha feliratkozol a 30 napos ingyenes vállalkozófejlesztő videó sorozatomra. 🙂

Vállalkozóból Vállalkozás
(nyomtatott és audió verzió)

A könyv, amiben megmutatom, miként lehet itthon is valóban önműködő és becsületes vállalkozást építeni.

Ugrás a könyvhöz

Egy egyszerű (de nem könnyű) módszer, amivel garantáltan jó munkatársaid lesznek

2019.07.07.|0 Comments

Egy egyszerű (de nem könnyű) módszer, amivel jó munkatársaid lesznek Rengeteg vállalkozó küzd azzal, hogy valamiért nem úgy szuperálnak a munkatársai, mint ahogyan azt elképzeli. Rengeteg elmélet, koncepció, könyv és minden más született [...]

Így lesz 2019 az eddigi legjobb vállalkozói éved

2018.12.17.|0 Comments

Ettől lesz 2019 az eddigi legjobb vállalkozói éved (biztos, hogy te másra gondolsz) Lefogadom, hogy kezd eleged lenni abból, hogy nem jönnek azok az eredmények, nem jött még el az a kényelmes élet, [...]

5 érdekes vállalkozói kérdés + a válaszaim

2018.11.01.|0 Comments

5 érdekes vállalkozói kérdés + a válaszaim Egy nyereményjátékom kapcsán egy rakás kérdés gyűlt össze a kommentek között (amiket vállalkozók kérdeznének tőlem). Nem terveztem ezt az akciót, de néhány szerintem fontos kérdésre videóban [...]

Erre a három dologra készülj fel, ha fejlődni akarsz

2018.10.11.|0 Comments

Erre a három dologra készülj fel, ha fejlődni akarsz A vállalkozói fejlődés, a "növekedés" mindig fájdalmakkal jár. Ha nem vagy ezekre előre felkészülve, akkor nagyon könnyen meg tudják ezek hiúsítani a törekvéseidet. [...]

2018-06-12T06:43:19+00:00 2018.02.20.|Egyéb|0 hozzászólás